karácsonyiajándékötlet címkéhez tartozó bejegyzések
Arctisztító párnácskák ( Zero Waste )
Arctísztító párnáim újra készleten! Csomagban és szettben is!
Múlthéten nagyon szerettétek az arctísztító párnáimat a Vintage Piacon.
Örömmel mutatom nektek hogy ismét van mind a 4 színből, így bátran kérhetitek őket újra! 🌞🍁💕
Akár kis tároló kosárral is rendelheted! 💕💕💕
Hálásan köszönöm pozítív visszajelzéseiteket is ez nagy boldogság számomra, hogy szeretitek és bevált nektek! 💕💕💕
Legyen csoda szép hetetek! 💕💕🍁🌞😊
Kerekerdő Élménypark (Debrecen)
Először a Facebookon találkoztam ezzel a gyerekek számára igazi mese világgal, már akkor eldöntöttem ide egyszer elmegyünk. 🙂
Hát a hosszú hétvégénk második célpontja ez lett! 🙂 Elmaradhatatlan útitársunk Pisze a kis róka a Plum Handmade-től ide is elkísért minket.
Felnőtt fejjel ugyan néhány helyen egy jobb vurstlira hasonlít, de a gyerekek számára biztos nagy élmény és egyszer érdemes elmenni erre fele is, ha a környéken jártok.
Egy napot el lehet itt tölteni, és néhány élménnyel azért gazdagodhat a család. Sok helyszínen különféle programok várják a gyerekeket, de még a felnőttekre is gondoltak a drótkötélpályákkal, ebből gyerek verzió is létezik kötelekkel alacsonyabban. 🙂 De ennél több minden is található a területen… Lehet a Kőkorszaki vízibiciklivel tekerni a tavon, van dinoszauruszos dodzsem pálya, póni lovaglás, körhinta, kisvonat, néhány mese jelenet, labirintus… Én most leginkább azokról mutatok néhány képet, ami jobban megfogta Zoét, vagy látványosabb picit! (Kb. 4 kép a Google-ről van, mert nem mindenről sikerült képet készíteni)
Persze neki még minden újdonság volt, így terelgetni se ártott picit, mert minden 200 Ft -os bedobálós, mozgó járműnél elakadt, néha kellet egy kis türelem, mire tovább jutottunk tőllük 🙂
De a póni lovaglás az abszolút favorit volt nála! Most ült előszőr lovacskán, és nagyon elbűvölte, bátran felült, először picit meglepődött az érzésen, de annyira megfogta, hogy pár nap elteltével is ezen járnak a kis gondolatai, mivel nem beszél még, folyton mutatja és saját nyelvén mondja, hogy még még…<3 Így keresünk neki hamarosan újra ilyen lehetőséget.! (Ha van ötletetek hova érdemes menni, írjátok meg nekem!)
Ezután az őserdei kis vonat következett, de felnőttként nem értettem hogy jönnek hozzá a tehenek, mint dekoráció, de a lényeg hogy a kicsik élvezzék 🙂
Majd egy kis körhintázás után, a vízi dodzsemet is kipróbálták apával! Ami szintén nagyon tetszett neki, mert vezethetett, az ilyet nagyon szereti, kerek legyen mint egy kormány és lehessen kormányozni 🙂
Ezután ismét nagyon bátran kipróbálta a Bungee trambulint, meg is lepődtem, mert egy kis félelem se látszott rajta, csak hogy mikor jövök már én. Imádtam nézni, ahogy ugrált fel le, nagyon cuki volt.
Majd leragadtunk a játszótér rengetegben egy időre…
Majd a sok élménytől és ugrálástól megéhezve el sétáltunk a palacsintázóba, óriás palacsintát ettünk. Az előző napi Nyíregyházi állatkerti hely után kicsit félve ültünk le, de ez nem volt csalódás szerencsére. A másik étkező részen, nem is volt hely dél tájt, ezért is döntöttünk a palacsintázó mellett, ahol viszont kényelmesen le tudtunk ülni picit.:-(
Ezután a maradék kuponokkal, a legjobban tetsző helyek közül kellett választania Zoénak, szerintem ti is kitaláljatok mik lehettek ezek 🙂 Így újra lovagolt egyet és vízi dodzsemezet apával.
Ez a kuponos megoldás érdekes volt számunkra, de nem kivitelezhetetlen, hogy a gatyánk ne menjen rá, mert azért minden teljes árú jegyhez, adnak 5 kupont, ezzel azért lehet gazdálkodni 🙂
Mi így is kicsik voltunk néhány dologhoz, de azért szinte minden korosztály találhat itt magának valami szórakozást. A gyerekeknek biztos nagy élmény, de ez a legfontosabb 🙂
Szerezzetek Ti is sok élményt! Jó kirándulásokat Nektek is!
Nyíregyházi Állatpark
Mindenhol azt olvasni, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb állatkertjének tartják és népszerű látványosság is, ezért mi is neki indultunk. (Hozzá teszem nem előszőr, de tavaly Zoé lebetegedett…)
Na de idén újra neki vágtunk az útnak egy hosszú hétvége keretében… 🙂 A hétvégére Pisze a kis róka kísért el minket a Plum Handmade egyik kis kedvence!
Én most igyekszem a legrövidebbre fogni, nem untatnék senkit azzal, hogy minden állatról, mesélek, most a nekem legjobban tetsző dolgokra fokuszálnék, de persze megemlítem a számunkra ép kevésbé szimpatikus dolgokat is röviden… 🙂
A bejáratnál kapott térképen rögtön látszik hogy a földrészek szerint próbálja meg bemutatni az állatokat a vadaspark. Egy ilyet azért vigyetek magatokkal, bár több helyen is van tábla térképpel, de jól jön ha keresünk valamit…;-)
Valóban nagy területen fekszik az állatkert és számtalan állat faj látható benne, ezért is érdemes kisebb gyerekekkel a minden állatkertben megtalálható kiskocsiból vinni… Nagyobb tömeg esetén, hamar el is fogynak! 🙂
Az elmúlt évek fejlesztései is látszanak az állatkertben, egyes részei tényleg színvonalasak és szépek lettek…
Nekem a legjobban természetesen az akváriumi rész tetszett. Szép és látványos is, rengeteg színes halfajtát láthatunk, és a többi része is igen látványos, azt nem is kell mondanom, hogy ne hagyja ki senki 😉
Ezen kívül a másik kedvenc részem az afrikai részről a Tarzan ösvény tetszett még, a gorilla, a zsiráfok, és antilopok otthona. Nagyon jól megcsinálták ezt az ösvényt, olyan mintha az állatok között sétálnánk. 🙂
Egy nagyon kedves hagyomány is kialakult itt az állatkertben, minden cumijától megváló gyerek elhozhatja ide és egy fára felakaszthatja! És még egy emlék-lapot, oklevelet is kaphat hősies tettéért (bejáratnál kell kérni ), és később vissza jöhet meg lesni is.😊 Kedves kis hagyomány engem meghatott!
Ezeken kívül is sok gyönyörű és érdekes állatot láttunk a tigriseken, orrszarvúkon át, sok érdekes fajt is szemügyre vehetünk, fehér tigrist, törpevizilót és sorolhatnám, de inkább sétáljátok körbe egyszer…;-) az látszott, hogy sok különleges állat fajta talált itt otthonra…
Ezen kívül lehetett tevegelni, amit szívesen kipróbáltunk volna, de a magasság korlát 120 cm volt, és nem akartam Zoé szívét fájdítani, hogy én mehetek ő meg nem, de ha eljön az ideje nem hagyjuk ki… 😉
Hogy ne csak a jó dolgokat soroljam… 🙂 Az étkező helyekről nem tudok ódákat zengeni, több apró kis helyen lehet étkezni, de sajnos elég silány és sok kivetni való étellel tele… Van egy étterem, ugyan amiről a Google jobb értékelést adott( Bambusz), de az csak 10-14 között van nyitva, lekéstük… 🙂
Szerettünk volna a szálloda részen megszállni, de sajnos már nem volt hely, mikor rápróbáltunk, így ha ezt tervezitek mindenképpen jóval előtte érdemes foglalni…
De nem is bántuk, mert sikerült egy jó kis helyet találnunk, kissé odébb ugyan, de egy kis gyöngyszem, családias hangulatú kis szálloda. Árban is jobban jöttünk ki, kedves segítőkész személyzet, nekünk az ételek is ízlettek, szuper kis wellness része is volt, ami Zoénak okozott nagy örömöt a kis gyerekmedencéjével… Szóval, ha Hajdúnánás közelében jártok és egy kisebb kellemes *** csillagos szállás belefér az elképzelésetekbe, csak ajánlani tudom a Hotel Mediant. Mind Nyíregyházát, mind Debrecent megtudtuk közelíteni egy kisebb autó úttal, ezeket pedig remekül lehetett időzíteni alvás időre…
Szóval ha erre jártok gyerekkel jó program ez az állatkert is, de érdemes otthonról is hozni ételt, ha ti is úgy ítélitek meg, hogy hanyagolható a kínálat 😉
Szerezzetek Ti is sok élményt! Jó kirándulásokat Nektek is!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!