#3 Mikor is kezdjük, mikor is érett a babánk erre?

A hozzátáplálásnál nagy szerepe van a baba emésztőrendszerének, ehhez ki kell fejlődnie, de nem csak az emésztésnek, de az ízlelésnek is.

A másik nagy feladata szerintem még a hozzátáplálásnak, hogy a család együtt egyen, így a baba is könnyebben elsajátítja, megtanulja a szokásokat, így könnyebben alakulhat ki a rágás, nyelés, ízek és állagok, textúrák iránti igényük is. Mint mindenhol a nevelésben itt is nagy szerepe van a példa mutatásnak, ezt a részét érdemes az elejétől fogva így alakítani és együtt étkezni a babánkkal, már akkor is ha még nem kezdtük el a hozzátáplálást!

Ez több szempontból is előnyös

⁃ Kialakítunk egy rutint a babának és saját magunknak is, és ebben a korban érdemes a megszokásokat az étkezés köré is bevezetni. Így nagyobb esélyünk van rá, hogy később is kevesebb problémával kell majd megküzdenünk 😉

⁃ És megfigyelhetjük a kis manónk reakcióit és felkelthetjük az érdeklődését is miközben mi étkezünk.

Hogy mikor érett egy baba a hozzátáplálásra? Ez mindig jó kérdés 😉

Erre is többféle nézet van, de babától is függ ugyanis minden kismanó más és más, ép ezért az új ízek iránti érdeklődésük is más időpontokra tehető. Valakinek ez már 5-6 hónaposan megy valakinél 8 hónaposan érkezik el ez az időpont, és az is lehet hogy a pépes kajcsik hidegen hagyják és egyből darabossal indítana(BLW), teljesen baba függő

De érdemes néhány dolgot szemelőtt tartani azért

⁃ meg tudjon ülni ( itt ne az egyedül ülésre gondoljunk, mert az időben jóval későbbre is tolódhat, de legalább döntve megtámasztva.)

⁃ Tudja szépen tartani a fejét

⁃ Ki nyitja a száját, ha kanál ér, közeledik hozzá és nem lökdösi ki az ételt a kis nyelvével

⁃ Esetleg képes már étel darabokat ujjaival felvenni és a szájába tenni

⁃ És érdeklődik az ételek iránt az étkezéseink során (ennek előzménye lehet a fent említett étkezési rutinjaink kialakítása )

Az időpont nagyjából 6 hónap körül legyen ez az ideális az ajánlások alapján a hozzátáplálás elkezdésére, mert ekkor már az Anyatej és a tápszer mellett más típusú ételekre, tápanyagokra is szüksége lehet a babáknak.

De fontos marad továbbra is az anyatej és a szoptatás, mert az anyatej védőanyagait kihasználva, kezdhetjük meg a hozzátáplálást. Így az allergiák is könnyebben megelőzhetők a segítségével, mert kisebb eséllyel alakulnak ki allergiás reakciók a kutatások és a szakmai cikkek szerin… (de ebbe a szakmaibb részbe nem tudok jobban bele menni 😉 )

Fontos a fent említett mondat után hogy a tápszeres babák miatt sem kell kétségbe esni, hiszen a mai modern tápszerekben minden meg van, amire szükségük van a babáknak!

Tehát fontos indok a hozzátáplálás elkezdéséhez ebben a korban, hogy ekkor tájt megnő a pici babák vas, kálcium, A,C és D vitamin szükségletük és ezt sajnos az anyatej már nem tudja teljesen hiánytalanul pótolni, fedezni… (a tápszerben ezek alapból meg vannak, de 6 hó körül érdemes ugyanezért váltani is, pont a bennük lévő tápanyagok, vitaminok összetétele, mennyisége miatt is, és a baba megnövekedett igénye miatt.)

Mint már az előző részben is említettem, a korai és a késői hozzátáplálásnak is megvannak a hátrányai:

Az előbbiről már sokat hallhattunk nem is részletezem agyon és nem is az ijesztgetés a célom csak az információim átadása, de azonban sajnos hajlamosíthat étel allergiákra, főleg ha családban is előfordult. Ezért is fontos hogy megérjen az emésztőrendszerük!

Addig a késsői elkezdésnek is meg lehetnek a hátrányai, mert befolyásolhatja akár babánk növekedését (fentebb részletezett okok miatt is), és anyatejjel táplált babáknál vas hiány is kialakulhat, kialakulhat csökkent rágási képesség is.

Azonban fontos hogy ezek is csak irányadóak, mert ha egy baba nem fogadja el a felkínált ételeket, nyílván nem kell rá erőszakolni! Ez az egyik fő szabály is, hogy lassan haladjunk és ha valamit nem kér ne erőltessük, nehogy rossz élménye legyen ezzel kapcsolatban… folytassuk a következő ízzel és később vissza térni arra, ami ép nem ment. Amúgy is vannak ételek amit többször is meg kell mutatni a babának, hogy el tudja dönteni, hogy teszik e neki… De fő szabály soha ne essünk kétségbe ha valami nem úgy történik nálunk mint másoknál vagy ahogy olvastuk valahol! Minden manó más így, így is kell hozzáállni! Azonban a gyermekorvost, védőnőt érdemes tájékoztatni,ha nehézségekbe ütközünk, vagy nagyon elakadunk valahol!

És ha idáig eljutottunk megpróbálkozhatunk szép lassan a hozzátáplálással is 😉 …

A következő részben részekben megpróbálom röviden összegyűjteni hogy mikre lehet szükségünk a hozzátáplálás elkezdésénél, és hogy milyen alap szabályok is vannak ezzel kapcsolatban amit érdemes betartani…

A korábbi cikkeket a témában itt találod 😉 A Baby étel inspirációkat is nézd meg 😉

https://szilvamag.com/2021/01/31/a-hozzataplalas-kezdetei-1-sajat-tortenet/

https://szilvamag.com/2021/02/07/2-ajanlasok-es-a-valosag-csaladi-es-tarsadalmi-nyomas-anyatej-tapszer-es-mikor-is-kezdjuk-a-hozzataplalast/

Remélem találtál hasznos információt a bejegyzésben, ha tetszett oszd meg ismerőseiddel és Like-oljátok.

Szép napot és jó babázást kívánok Mindenkinek! ❤

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek.

Nagyon sok szerettettel ajánlom figyelmetekbe a Plum Handmade csodaszép játéktarolóit is, a gyerekszoba egyik legpraktikusabb és mutatósabb darabjai és a gyerekek és felnőttek is imádják őket! Kövessétek a facebookoldalát is ahol értesülhettek minden újdonságról!

HASZNÁLD A SzilvaMag KUPONKÓDOT MEGRENDELÉSNÉL e-mailben, messengeren és 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ!

Facebookon https://www.facebook.com/plumhandmadecrochet/

Instagramon https://www.instagram.com/plumhandmade/

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

#2 Ajánlások és a valóság (családi és társadalmi nyomás), anyatej-tápszer és mikor is kezdjük a hozzátáplálást?

Kezdjünk akkor bele és induljunk rögtön a “kályhától”…

Minden korszaknak, generációnak megvoltak a hozzátápláláshoz a saját szabályai, szokásai.

Ezért is találkozunk ma is elég sok ellentéttel a mai és a régebbi generációk között.

Más volt ez 70, 80, 100 évvel ezelőtt és más volt a szüleink és a mi gyermekkorunkban is…

Éppen ezért nincs ez másként a mai babáknál se. ..

Azonban ezek a különbségek okozhatják számunkra a legnagyobb fejfájásokat is, pl olyankor mikor rokon látogatásra megyünk vagy épen vendégeket fogadunk. Mert sok olyat hallunk vagy tapasztalunk akár saját részről is, hogy a család nem fogadja el, hogy ma másként csináljuk, mint régen, és nem adunk a babának csirke pörköltöt 3 hónaposan 😉 Én ebből a szemponból is szerencsésnek tartottam magam és nem is panaszkodtam emiatt sose mert a körülöttünk élők elfogadóak voltak, de sok anyukát hallottam már arról panaszkodni, hogy mekkora nyomás van a családban ezzel kapcsolatban.

Manapság a hozzátáplálást 6 hónapos kor előtt nem ajánlják sem anyatejes sem tápszeres babáknál!

Indokolt esetekben is 4 hónapos kor a legkorábbi időpont, mikor elkezdhető a hozzátáplálás, orvosi utasításításra, ha egészségügyi probléma merülne fel! (Ez a mostani hivatalos ajánlás, de tudjuk hogy a gyakorlat mindig picit más, ezzel is összezavarva a helyzetet… 😉 )

Így családi nyomásra semmiképp ne kezdjük el, mert lehet hogy annak idelyén nem okozott gondot egyes babáknál, hogy máskép etették, de akkor is voltak babák, akik biztos nem vették könnyen az akadályokat. A másik, hogy teljesen más világban élünk mint régen, most már sokkal több egészségre káros anyagtól is meg kell óvnunk őket. Az orvostudomány is sokat fejlődött, ezen a téren is. Így nem tartom feltétlen elfogadhatónak minden esetben, hogy régen is így csináltuk és még sem lett bajod… magyarázatokat.

Ezért nem érdemes a babád egészségét kockáztatni! Azonban itt meg is jegyezném, hogy mindenki döntsön saját belátása szerint, mert nyílván senki nem akar rosszat a babájának! Azonban a megfelelő információk birtokában dönts, ne valamilyen nyomás alatt, legyen akár pozitív, akár negatív az a nyomás!

Bár még ma is vannak ellentétek a nagyobb szervezetek ajánlásai között, de még a gyermekorvosok és védőnők között is, azért abban többnyire megegyeznek, egyetértenek, hogy az első 6 hónapban, ha nincs egészségügyi akadálya, a kizárólagos anyatejes táplálás a legmegfelelőbb a baba számára. Ennek hiányában pedig a tápszeres táplálás az elfogadott javaslat.

Persze piaci nyomásra sok helyen ajánlanak már tejpépeket, rizspépeket 4 hónapos korban… (ezt szomorúnak találom, mi is kaptunk receptet, de megnéztem mennyi cukor van benne és repült is a szekrény aljára ahol nagyon sokáig csücsült.)

Mivel a pici babák immunrendszere a születésük után kezd ki alakulni, megerősődni, ezért különösen nagy szükség van az anyatejre! Mely minden szükséges tápanyagot, és ásványi anyagot tartalmazz, amire csak a babának szüksége lehet és megfelelően támogatja kialakukóban lévő immunrendszerének a fejlődését!

Ha valamilyen oknál fogva nem elég az anyatej, 6 hónapos korig akkor is a tápszeres táplálás javasolt! A tápszert a baba kezelőorvosa írja fel, minden esetben hipoallergént!

Ugyan az anyatejet a mai napig nem sikerült utánozni, lemásolni, azért ha a tápszerre kerülne sor, akkor se aggódjunk, hiszen a mai tápszerek már nagyon fejlettek és biztonságosak és meg van bennük minden vitamin és ásványi anyag, amire szüksége van a csöpségnek.

Sok negatív dolog kering a tápszeres etetéssel kapcsolatban, de fontosnak tartom elmondani – hogy ugyan a szopotatás és az anyatej a legjobb a babának, mert mindenhol ezt halljuk – de én úgy vélem, ha ez valamilyen ok miatt nem működik, ettől még ugyan olyan jó kapcsolatot tudsz kialakítani a babáddal mintha szoptatnál! Ilyen mende mondáknak ne higyjünk, mert nem leszünk ettől rosszabb anyák és nem szeretjük kevésbbé a pici babánkat!

Azonban mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy amíg van egy kis anyatejünk, azt a babánk megkaphassa még ha kevés is, amit sikerül lefejni. Az is fontos hogy mindenképpen kérj segítséget szakemberektől (védőnő, szoptatási tanácsadó) mert nagyon sokat tudnak bizonyos helyzetekben segíteni! Viszont az is tartsuk szemelött, hogy ezalatt a nyomás alatt ne roppanjunk meg, így mérlegeljünk is folyamatosan okosan, mert a babádnak rád van szüksége és a nyugalmadra, erődre! Így azt is fel kell ismerni, mikor kell elengedni ezt a küzdelmet, ráadásul úgy hogy ne legyenek rosszérzéseid, hiszen mindent megtettél!

Sok esetben tápszeres babáknál már 4 hónaposan javasolják a hozzátáplálást, arra is hivatkozva hogy egyhangú az íze a tápszernek, míg az anyatejes babák érzik az ízeket az anyatejen keresztül….? De ez se teljesen elfogadható magyarázat számomra a korai hozzátáplálásra, ha csak mondjuk a baba el nem utasítja a tápszert magától és az anyatej már sajnos nem opció!

A korai hozzátáplálás sok veszélllyel is járhat, de ugyan úgy meg vannak a jóval később kezdett hozzátáplálás veszélyei is, de erre majd még későbbi cikkekben visszatérek.

Rengeteg problémával találkozhatunk az első 6 hónapban, ami meg nehezítheti a dolgunkat, de érdemes kivárni azt az időt, amíg kisbabánk és mi is megérünk a hozzátáplálás elkezdésére.

Addig is érdemes az információkat beszereznünk, felkészülnünk, mert nem minden esetben fogunk egyértelmű válaszokat találni minden kérdésben, mert igen ellentmondásos a téma rengeteg esetben, hogy mit, mikor, mennyit, és minden évben vannak újabb ajánlások, változtatások, érdemes utána olvasni, tájékozódni kérdéses dolgokban!

A következő cikkben én is megpróbálom össze gyűjteni az alapokat, hogy könnyebb legyen az indulás mindenkinek.

Itt találjátok a cikket a szoptatás és az anyatej előnyeiről

https://szilvamag.com/2018/02/20/a-szoptatas-es-az-anyatej-elonyei/

Remélem találtál hasznos információt a bejegyzésben, ha tetszett oszd meg ismerőseiddel és Like-oljátok.

Szép napot és jó babázást kívánok Mindenkinek! ❤

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek.

Nagyon sok szerettettel ajánlom figyelmetekbe a Plum Handmade csodaszép játéktarolóit is, a gyerekszoba egyik legpraktikusabb és mutatósabb darabjai és a gyerekek és felnőttek is imádják őket! Kövessétek a facebookoldalát is ahol értesülhettek minden újdonságról!

HASZNÁLD A SzilvaMag KUPONKÓDOT MEGRENDELÉSNÉL e-mailben, messengeren és 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ!

Facebookon https://www.facebook.com/plumhandmadecrochet/

Instagramon https://www.instagram.com/plumhandmade/

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

Medve nap február 2. ( Maci nap )

Ti várjátok már a tavaszt? ❤ Ma az én macikáim is megmutatják magukat, ők már nagyon várják a tavaszt! ❤ A gyerekeknek is érdemes a mai naphoz tartozó hagyományról mesélni picit, és pár macis versikét elolvasni, remek közös program és biztos nagyon fog nekik is tetszeni! Ehhez hoztam néhány versikét is a macikáim mellé!

A mai naphoz tartozik egy érdekes hagyomány, miszerint, ha február 2-án a medve előjön a barlangjából, és a napsütéses időben meglátja az árnyékát, akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hideg jöhet. De ha borús felhők takarják az eget, az azt jelenti, hogy már lassan vége a télnek. Legyen csoda szép napotok!

Parmezános mascarponés sütőtök krémleves

Sziasztok!

Egy ideje nem jelentkeztem, mert kissé felborult az életünk, mert kis manónknál sajnos gondok merültek fel néhány téren.😔Emellett egy másik projektbe is bele fogtam, ez utóbbit a napokban nektek is hozom megmutatni, remélem ti is örülni fogtok annak is! Fogadjátok majd sok örömmel!😊💖

Mára viszont egy nagy őszi kedvencet hoztam a családi asztalra, ami egyszerűen elkészíthető.

A pöttömöknek 1 éves kor után ajánlom, vagy az alap anyagok bevezetése után. A méz ki is hagyható! Ezt inkább 1- 1,5 év után ajánlott a kis manóknak.

1 sütőtök hosszúkás (egy kisebbet választottam)

1 közepes hagyma

100 g mascarpone

150 g tej (cserélhető akár húslevesre is)

100 g tejszín

Kb 2 ek parmezán

kB 1 ek méz (elhagyható)

Fűszerek, só, bors, kakukkfű, rozmaring,

Tálaláshoz parmezán, esetleg egy kis pirított tökmag, férfiaknak még piríthatunk hozzá egy ki bacont😉😊

Elkészítés

A sütőt előmelegítjük 200 fokra.

A sütőtököt félbevágjuk kiszedjük a magját és egy sütőpapíros tepsire tesszük. Picit megfűszerezzük sóval, borssal, kakukkfűvel, és rozmaringgal. Rozmaringból nagyon keveset tettel csak néhány levelet. Rá folyattam egy kevés mézet. Majd mellé tettem a hagymát egészben meg se pucoltam, csaka nagyon lekívánkozó héját szedtem le kézzel, és a gyökér részét vágtam le. És ment is az előmelegített sütőbe.

40-50 perc alatt megsütöttem.

Mikor elkészült a turmixgépbe kanalaztam a héjából a megsült sütőtököt és ki szedtem a héjából a hagymát is, és ez is ment a gépbe (óvatosan mert nagyon forró). Hozzá tettem még a többi hozzávalót is, a mascarponėt, a tejet, a tejszínt és a parmezánt is és még egy kicsit utána fűszereztem sóval, borssal. Az egészet összeturmixoltam és már kész is.

Aki melegen szereti egy picit rámelegíthet még, de én nagyon szeretem így.

Ha valaki hígabban szereti növelheti a folyadék mennyiségét is, mert nálunk a sűrűbb állag a menőbb.😉

Remélem nálatok is beválik ez az őszi csemege, a hűvösebb napokon.😊

Legyen gyönyörű napotok!

Nézzétek meg a Plum Handmade Játéktárolókat is!

Remek ajándék minden alkalomra is!

További információkért keressetek bátran! Elérhetőségek

E-mail cím

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

Facebook oldal
https://www.facebook.com/pg/Plum-Handmade-Crochet-449567025558428/posts/?ref=page_internal

Weboldal
https://szilvamag.com/horgolt-jatektarolok-2/

https://szilvamag.com/horgolt-kosarak-tarolok/

Instagram
https://www.instagram.com

A szoptatás és az anyatej előnyei

Múltkor ígértem, hogy most a szoptatás és az anyatej előnyeit részletezem picit 🙂 Fontos azt is megjegyeznem, hogy ugyan ez a cikk a szoptatás és az anyatej előnyeivel foglalkozik, de természetesen a tápszeres táplálás miatt se szabad rosszabbul éreznünk, magunk ugyan is vannak helyzetek nem is kevés, amikor sajnos a szoptatás és az anyatejes táplálás nem megoldható, fontos hogy ne keseredjünk el ilyenkor se! Kérjünk segítséget szakemberektől, de fontos felismerni azt is saját és kisbabánk érdekében, hogy mikor engedjük el, ha már semmi nem segített.(Fontosnak tartom ezt is megjegyezni saját tapasztalataim nehézségeink miatt is!)

De most vissza a témához 😉

Mindenhonnan azt halljuk, hogy szoptassunk, mert az anyatej a legjobb a pici babánk számára… Ez így is van, de most megpróbáltam összegyűjteni nektek, milyen előnyei is vannak a babánk és nekünk anyák számára!

A legfontosabb az anyatej az anytermészet ritka és utánozhatatlan csodája, ezért is fontos, hogy pici babánk számára biztosítsuk, amíg csak lehet!

A baba számára nagyon hasznos

Mert minden olyan tápanyagot tartalmaz az anyatej, amelyre szüksége van az első 6 hónapban… Az anyatej nem csak, hogy tartalmazza, de tökéletes arányban találhatók meg benne a vitaminok, ásványi anyagok, és folyamatosan a pici baba igényeihez igazodik, mind korához, fejlettségéhez és az étvágyához is!

Rengeteg antitest található benne, ezek elősegítik a babánk immunrendszerének megerősődését, és sok betegséggel szemben is nagyobb védettséget nyújt, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet beteg, de jobb esélyei vannak a betegségekkel szemben, de a gyógyulás szempontjából is jobb helyzetük van. A szoptatás az allergiára hajlamos babáknál is segíthet a megelőzésben.

Az anyatej nemcsak a szoptatás időszakában van hatással a babára, hanem hosszú távon is bizonyított a jótékony hatása, a későbbi betegségek kialakulásával szemben is jobb esélyei vannak egy anyatejes babának.

Az anya és a baba számára is hasznos

Mert a szoptatáskor felszabaduló hormonok, és a bőr kontaktus segítik a kötődés kialakulását az anyában és a babában is, ezért a szülés utáni depresszió kialakulásának is kisebb lehet az esélye.

Nekünk anyáknak is sok hasznos előnye van

Mert segítségünkre van, hogy regenerálódjon a testünk. Itt nem csak a kilókról van szó – de a hosszútávú szoptatás arra is jó hatással lehet, mert több energiát használ fel a szervezet a szoptatás időszakában – de segíti szervezetünk vissza állását is a rendes kerékvágásba, mert a szoptatás során felszabaduló oxitocin segíti a méh visszahúzódását is.

Tanulmányok szerint is, azoknál az anyáknál akik szoptatnak kisebb eséllyel fordul elő mellrák, méh- és petefészek rák is, de még a 2- típusú cukorbetegség kialakulását is kedvezően befolyásolhatja.

Egyéb kényelmi előnyei is vannak a szoptatásnak 😉

Nem kell cumisüveget mosogatni, sterilizálgatni.
Nem kell venni semmit hozzá, mindig kéznél van és nem kell melegíteni, pont jó hőmérsékletű, de még csak hűteni se kell 🙂

Így aki teheti szoptassa pici babáját, ameddig tudja, és ha bármi gondotok támadna ezzel kapcsolatban, mindenképpen keresetek fel szakembert, aki tud nektek segíteni!

 

Itt találjátok az előző cikkeket 🙂

Mit tehetünk a megfelelő tej mennyiségünk fenntartásáért, miket érdemes enni a szoptatás ideje alatt ?

Milyen ételeket nem ajánlott nagy mennyiségben fogyasztani szoptatás alatt?

Ha találtál néhány hasznos információt és tetszett a bejegyzés kérlek oszd meg másokkal is és Like-old!

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek.

Nagyon sok szerettettel ajánlom figyelmetekbe a Plum Handmade csodaszép játéktarolóit is, a gyerekszoba egyik legpraktikusabb és mutatósabb darabjai és a gyerekek és felnőttek is imádják őket! Kövessétek a facebookoldalát is ahol értesülhettek minden újdonságról!

HASZNÁLD A SzilvaMag KUPONKÓDOT MEGRENDELÉSNÉL e-mailben, messengeren és 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ!  

Facebookon https://www.facebook.com/plumhandmadecrochet/

Instagramon https://www.instagram.com/plumhandmade/

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com