Póréhagymás Cukkinis Édesburgonya nyúszihúsival és quinoával

Mostanában kicsit elmaradtam, össze csaptak picit a hullámok felettünk…

De mára hoztam nektek egy fincsi baba főzeléket inspirációnak. Szokás szerint egyszerűen és gyorsan megvan és ha valamit még nem esztek kedvetekre variálható!😊

Ebben a formában 8 hónaptól, a hagyma félék bevezetésétől ajánlom 😊

Hozzávalók

1 közepesen nagy Édesburgonya (megpucolva 300 g körül)
1 kis zsenge cukkini (max 100 g körüli megpucolva)
11-12 cm hosszú póréhagyma (40-50 g körül)
40-50 g nyúszihúsi (én a gerince melletti filét használtam)
20 g quinoa

Elkészítése

◦ Megpucoljuk az édesburgonyát a cukkinit és a póréhagymát, felkockázzuk, karikázzuk őket a húsival együtt, nem kell nagyon apróra 🙂 és megpároljuk kb. 15-20 perc alatt vagy amíg a krumpli puhára nem főtt.

◦ Ez alatt a quinoát egy szűrőbe jól megmossuk és kb. 2 dl vízben megfőzzük. Közben érdemes ránézni, ha úgy látjuk elfőtte a vizét hamarabb, kicsit lehet pótolni. Nagyjából 20-25 percig főzzük.

◦ Ha elkészültek alaposan össze turmixoljuk egy kis párolólével, de ez lehet anyatej, tápszer, de akár egy kis zabtej, ki mit szeretne és kész is. 🙂

2 napig a hűtőben simán el áll.

Fagyasztva pedig 2-3 hónapig is el tartható, ha nagyobb adagot készítenél, megéri 🙂

Nekem ebből az adagból szűk 3 adag lett és a maradék ment a fagyasztóba. 🙂

Remélem ti is elkészítitek😊

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek.

Nagyon sok szerettettel ajánlom figyelmetekbe a Plum Handmade csodaszép játéktarolóit is, a gyerekszoba egyik legpraktikusabb és mutatósabb darabjai és a gyerekek és felnőttek is imádják őket! Kövessétek a facebookoldalát is ahol értesülhettek minden újdonságról!

❤ HASZNÁLD A SzilvaMag KUPONKÓDOT MEGRENDELÉSNÉL e-mailben, messengeren és 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ! ❤

Facebookon https://www.facebook.com/plumhandmadecrochet/

Instagramon https://www.instagram.com/plumhandmade/

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.