Quinoa


A Quinoa Dél-Amerikából származik úgy használjuk, mint a gabonákat, de igazából nem gabona ezért, nevezik álgabonának is. Glutén mentes, ezért nagy szerepet játszik a glutén érzékenyek étekezésben.

Régen az inkák nagy becsben tartott élelme volt, így manapság az inkák arányának is szokták hívni. Ők maguk pedig a “Gabona anyjaként” emlegették.

Egy nyári növény, 2 méter körüli magasra is megnő és szemes terménye van, melyet a köleshez hasonlíthatunk. A quinoának nagyon sok faja létezik, hazánkban inkább csak 3 félével találkozhatunk a fehérrel, a vörössel és a feketével.

Ezek közül is a fehér a legelterjedtebb, íze ennek a legenyhébb, a vöröset inkább köretként fogyasztják és egy kissé aromásabb is, a feketét pedig egy kissé édesebbnek mondják. Ezek az apró kis gyöngyök 1-2 mm nagyságúak de főzés közben, ennek a négyszeresére is meg duzzadhatnak. 

Nagyon MAGAS a FEHÉRJETARTALMa

A quinoa nagyon jó növényi fehérjeforrás (13,3-15,2%), kiemelkedően magas fehérje tartalma a rizsét (7,4 %) és a búzáét (11,7 %) is felül múlja. Ezért is teljes értékű fehérjeforrás, ezen felül tartalmaz még 9 aminosavat is. Ezekből is kiemelkedik a fehérjéket felépítő aminosavak közül, a figyelemre méltóan nagy mennyiségben benne található lizin nevű esszenciális aminosav, ezen kívűl jelentős forrása még a treoninnak és a metioninnak is, ezeket az esszenciális aminosavakat az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért a táplálékkal együtt kell bevinnünk a szervezetünkbe, ebben is nagy segítségünkre lehet a quinoa fogyasztása. 

Nagyon sok fontos vitamint is tartalmaz, mint a B1, B2, B3, C-, E-vitamint és ß–karotint. 

Az ásványi anyagai között a magnézium, vas, kalcium, foszvor, kálium és cink tartalma rendkívül magas. 

KIVÁLÓ a ROSTTARTALOMa

Élelmi rostokban is nagyobb gazdag ez a rendkívüli növény, ezért fogyasztása nagyon célravezető és hasznos székrekedéssel, keringési betegségekkel küzdők számára. Fogyókúrázók részére is nagyon jó választás lehetne a fogyasztása, mivel alacsony a kalória tartalma és a glikémiás indexe is. De ezen pozítív tulajdonságai miatt cukorbetegként és Kismamaként (többek között magas magnézium és vas tartalma miatt) is csak előnyös a fogyasztása.

Nagyon könnyen emészthető, és jó hatással van az emésztőrendszerre, ezért csecsemők is elég hamar fogyaszthatják (akár 8-9 hónapos kortól) Lugosító tulajdonsága miatt méregtelenítésre is alkalmas. 

Magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően pedig segíthet megelőzni egyes daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát is.
Felhasználása és további érdekességek

Felhasználás előtt mindenképpen nagyon alaposan mossuk át egy szűrőben mert a csont színű gyöngyöcskéket saját önvédelmük céljából egy szaponin nevű anyag borítja, ez nagyon keserű. Emiatt is nagyon egészséges mível termesztésénél nem kell rovar ölő szereket használni, mivel ennek szernek a hatására a rovarok és a madarak nem támadják meg. ( Volt kísérlet a szaponin kiküszöbölésére, de e nélkül a madarak ették meg a termést) Másik nagy előnye fertőtlenítő hatása, ezért a helyiek sebek fertőtlenítésére és mosószerként is használják.

A quinoa íze kissé diós, kifejezetten kellemes ízű és a konyhában széles körűen használható. Nagyon jó alternatívája lehet a rizsnek. Édes és sós ételekhez is remekül használható.

Nem csak fehérjetartalma magas de zsírtartalma is, de ez főként telítetlen zsírsavakból tevődik össze, ez sem jelemző más gabona félére.

A termelő országokban a levelét is fogyasztják zöldségként, de nálunk csak a magocska kapható.

Vesekőre hajlamosak csak mértékkel fogyassszák a quinoát, mert oxalátot tartalmaz.

100 g quinoa tápanyag-összetétele: 

* energia: 1 525 kJ (363 kcal)

* fehérje: 13,3 g

* zsír: 7,5 g

* szénhidrát: 69,0 g

* kalcium: 190,0 mg

* kálium: 870,0 mg

* magnézium: 260,0 mg

* vas: 20,5 mg

* nátrium: 11,5 mg

Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki ezt a nagyon értékes és finom magocskát! Recepteket itt találsz, ha szeretnéd hasznosítani előnyeit!
Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek, vagy a Facebook oldalt is követhetitek, Like-olhatjátok itt https://www.facebook.com/szilvamag.szilva/?ref=page_internal, de ha szeretnétek egy szuper csapathoz is csatlakozni a Facebook csoportban is sok szeretettel várunk mindenkit, ezt itt találhatjátok https://www.facebook.com/groups/616463738564731/ .
Források

Superfood 3. rész – A Quinoa (Chenopodium quinoa)

Pszeudocereáliák, azaz az álgabonák 1. Quinoa

http://divany.hu/alapkonyha/2014/01/11/miert_annyira_jo_a_quinoa/

http://www.nosalty.hu/alapanyag/quinoa

http://antalvali.com/quinoa_az_inkak_szent_gabonaja_a_magok_anyja

http://www.mindmegette.hu/quinoa-az-inkak-aranya-47235

http://www.life.hu/csalad/20120423-lugosito-kaloriaszegeny-glutenmentes-csodaszer-a-quinoa-jotekony-hatasai.html

http://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/quinoa_az_inka_gabonakulonlegesseg/20130206160926

http://www.greenmarkorganic.hu/2013/08/quinoa-7-jotekony-hatasa/

http://www.jaimecaso.org/hu/geburt-der-nahrung/quinoa-az-inkak-szent-gabonaja-a-magok-anyja/

1 thought on “Quinoa

  1. Visszajelzés: Színes vitamin bomba- főzelék babáknak – SzilvaMag

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.